Vissza

Találkozó - 2022 július - 17

Úzvölgyében születtél? - 2022-07-17

Nem maradt hát más mint emlékezni, emlékeztetni és nem feledni!

Amikor 2020 ban Sanyi bácsi (László Sándor) utolsó úzvölgyi lakos úgy gondolta, hogy elege van e megveszekedett világból és eltávozott a csendes örökkévalóságba, fájó szívvel kellet lezárnunk egy korszakot, melyet Úzvölgye mint település jelentett.

Egy ilyen kis egyesületnek igen korlátozott eszközök állnak rendelkezésére, hogy újra életet leheljen a Völgybe... Nem maradt hát más mint emlékezni, emlékeztetni és nem feledni! Ez a gondolat vezérelt amikor először szerveztük meg a három utolsó úzvölgyi lakos (László Imre, László Sándor és Koncz János) leszármazottainak a találkozóját 2022 júliusában Úzvölgyében. Megható és egyben felemelő érzés volt együtt végignézni régi fényképeket, felvételeket, beszélgetni arról amit szó nélkül hagytunk az enyészet útján porladni...

Akkor ott Úzvölgyében elhatároztuk, hogy létrehozunk egy olyan felületet ahol az úzvölgyében születettek regisztrálhatnak és részt vehetnek a következő találkozókon, hogy együtt élhessék át ha csak egy nap erejéig is azt amit az a közösség jelentett. Mert a szülőföld az szülőfalut, boldog gyermekkort és emlékeket jelent, melyet mi szerencsés szentmártoniak nem igen gondolunk át hiszen ez nekünk természetes.

Amint meglesznek a pontos adatok a regisztrációval kapcsolatosan, azonnal közöljük itt a honlapon. Addig is: Jó találkozást! Ahogy Sanyi bácsi mondogatta: Örömet, boldogságot!

Fotógaléria

Válassz nyelvet